Vegyületek moláris tömege


Ebben a leckében megtanuljuk kiszámítani a vegyületek moláris tömegét. Azaz, hogy 1 mol anyagmennyiségű vegyületnek hány gramm a tömege. Korábban már megtanultuk, hogy az 1 mol nem jelent mást, mint 6*10^23 db részecskét. Ez az úgynevezett Avogadró szám Avogadró tiszteletére. 

Ha az elemek moláris tömegére vagyunk kíváncsiak, nagyon egyszerű a dolgunk. Erről is volt szó egy korábbi videóban. Semmi mást nem kell tennünk, mint leolvasnunk a periódusos rendszerből az elemhez tartozó megfelelő adatot. A jelmagyarázatban megtalálhatjuk, hogy az elem mellett mely szám jelenti a moláris tömeget. A moláris tömeg számértéke megegyezik a relatív atomtömeg számértékével is. Ez nem véletlen, így alkották meg a két fogalmat a korábbi századok kémikusai. 

A vegyületeket elemek atomjai vagy ionjai építik fel a megfelelő arányban. Vegyület például a víz, a metán, a NaCl - azaz a konyhasó. Ha a vegyületek moláris tömegét akarjuk kiszámolni, valójában szintén - az elemek moláris tömegéhez hasonlóan - egyszerű dolgunk van. Csupán összesítenünk kell, hogy egy vegyület hány db-ot tartalmaz az adott elemből, és ennek megfelelően összeadni az adott elemek moláris tömegeit. 

Pl.: Számoljuk ki a konyhasó (NaCl) moláris tömegét!

A NaCl vegyülete 1:1 arányban tartalmaz nátrium-iont és klorid-iont. (Az ionok tömege egyezik az atomjaik tömegével.) A nátrium moláris tömege 23 g/mol, a klór moláris tömege 35,5 g/mol. Ezt a periódusos rendszerből kereshetjük ki. Összeadva őket - a NaCl moláris tömege 58,5 g/mol. 

Azaz:

M(Na) = 23 g/mol

M(Cl) = 35,5 g/mol

M(NaCl) = M(Na) + M(Cl) = 23 g/mol + 35,5 g/mol = 58,5 g/mol

A következő képen a youtube videóból további példákat láthatsz a számolásra:




Hasznos leckék:


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések